Imádom a kutyánkat. Ilyet még nem éreztem azelőtt, pedig voltak mindig kutyáink. A Maszat egészen más. Sokat foglalkozunk vele, nem kényeztetjük, egyszerűen szeretjük és kutya jó dolga van és ezt duplán triplán meghálálja. A tekintetével, a bújásaival, a csintalankodásaival. Tegnap már sötét este álltam neki az embernek patiszont rántani, ez volt kívánsága, legyen. Hőség. Ajtó, ablak nyitva. Egy zsákutca végén lakunk (3 másik családdal együtt), igazi családi utca. Nem ciki, hogy nincs függöny (amúgy sem vagyok függönypárti), hogy belátnak, mert arra a madár sem jár. Kitettem egy lanternát a lépcsőre, gyertyával. Maszatunk jól megijedt tőle és ugatta eszeveszetten. Amikor megnyugodott, akkor meg leült mellé és várta a vadászatból hazatérő gazdit. Ültünk a lépcsőn kettesben és vártunk a nagy melegben.
