Alvás előtt a házfalak titokban
közelebb férkőznek a szuszogáshoz.
A csukott szem s az óra hangja közt
mégis olyan sok éj-sodorta lom van:

sárkányzöld pikkelyek és fényhalak,
szerteszikrázó higanybuborékok,
hangtöredékek, szivacsos kövek,
poros melódiák, dirib-darab
haragcserepek, szerelemszilánkok,
szavak és félszavak: nehéz, hibás,
kovácsolt tervek dübörgő zenéje -

miközben minden égtáj ablakán
csendben és észrevétlenül szivárog
az álom óperenciás meséje.

László Noémi, Az Óperenciás

Itthon vagyok már, pénteken érkeztem, fél négyes kelés után élmény volt a nap. Hó nincs, meleg az van, tiszta tavasz meg hóvirág. Mama sütfőz, persze, itt a képen sajtos rúd készül, persze azért besegítettem ám, nem csak a fényképezővel, de mondjuk leginkább azzal. Sok a munka, sok embert kell(ene) meglátogatni, megint csak futok ki az időből, de pénteken már szabadság és Veszprém, de rég jártam, denagyon várom. Sok értelmeset nem tudok írni, mint hogy internet nélkül teltek a hétvégi napok és hát csodás, be fogom vezetni ezt, gyakrabban, mert nagyon jó. Úgyhogy telnek a napok, villámgyorsasággal, de főleg jó sok munkával.

165 000 000 - nem ennyit nyertem a lottón, hanem ennyi bögre teát isznak meg az angolok egy nap. 90% issza tejjel, de csak 30% cukorral. (igenbizony, nem mentem uszodába, dolgozok, és nem tea témában, de közben jár az agyam mindenfelé, ahogy szokott)

El kellene másznom az uszodába, marhanehéz, főleg, hogy csak félhétkor nyit, úgyhogy addig még itt alvás is lehet. Nyarat akarok fejfájással meg napszúrással, csak legyen már meleg. Az angol hideg elviselhetetlen. Nyávogós a nap. Viszont a vérvételes nő nagyon jófej volt, külön érdekli a pajzsmirigy téma, és azt is mondta, hogy mehetek ám nőgyógy vizsgálatra is, esedékes. Úgyhogy ha majd megjöttem. Mert már megint hív a haza, meg is próbálunk majd felkelni reggel négykor, de még nem holnap, csak utána, mert az ember ragaszkodik, hogy majd ő kireppent a reptérre, mégis csak, akkor még ott tudunk egyet kávézni is, nem mintha itthon nem tudnánk, de azért az más, valljuk be. Abban reménykedek, hogy lesz hó otthon, mire megyek. Tessék. Legyen nyár meg hóesés. Pontosan.

Azon kaptam magam, hogy hangosan feltettem a kérdést sajátmagamnak, mert napközben mindig csak magam társasága vagyok (igen, ebbe néha bele lehet golyózni), na szóval érdeklődtem magamnál, hogy ér-e az, hogy ma olyan nap van, hogy semmihez nincs kedvem? Aztán arra jutottam magammal, hogy perszehogy lehet, kész, hogyne lehetne. Viszont amióta ezt megbeszéltem magammal, azóta már teszekveszek megállás nélkül és kezd visszajönni a mindenhezkedvem. Lehet, hogy összefüggést kellene keresnem a munkaidő vége és a mindenhezkedvem visszatértének időpontjai között?

Reggel kapartuk le a jeget a kocsiról, nem vészes, de mínusz volt éjjel. Aztán egész nap majd elvakított minket a napfény, úgy sütött, majdnem beleszakadt, ültem ám a napon rendesen, mondta is az ember, hogy aztán meg ne hallja, hogy fáj a fejem, haha, hát az a nyári nap, nem tudja, ez még azért nem üt meg annyira. Voltak helyek, főleg erdős, védett részeken, amiket nem ért el a nap, ott megmaradt a reggeli fehérszépség, a birkák élvezték a napot, de mondom, mi is. Majd megmutatom hol voltunk.

klikk a képre

Az első sárgálló nárcisz a teraszon. És ezerrel süt a nap és jajdejó. Mellette a hunyor is nagyon jön fel, konkrétan már virágban van, csak még nem nyílott ki teljesen. Még mindig teraszosak vagyunk csak és leszünk még hat hónapig, mert már fél éve vagyunk itt és újabb fél évre meghosszabbítottuk az albit, de utána már szigorúan el, méghozzá kertesbe. Az idei terv paradicsom, rukkola meg borsó lesz, na jó, borsó mindig kell, még ha csak mutatóban is, de idén sweet pea is lesz, virágnak, kipróbálom, ilyenem még nem volt. A nárciszok csak úgy jönnek, a jácint továbbra sem nagy barátom, úgyhogy venni bentre oké, de ültetni azt azért nem. Hóvirágos tervek is vannak, rengeteg van itt körülöttönk is, útonútfélen, elvégre Anglia, itt virágból meg zöldből meg kertből igazán nincs hiány. Amiből van hiány, az az eső és már baljósolnak, főleg itt délen.

Tavalyi képek, bár már sokfelől hallani hóvirághíreket. Ezek még akkor, amikor munkanélkül tengettem gondtalan és pénztelen napjaimat. Igaz, valaki megtankolta azért a kocsit és valahogy eljutottam ide is, bár csak a szomszédkás falu volt, véletlenül volt a falu szélén egy tejfeldolgozó, aminek bejárati útja véletlenül  tele volt hóvirággal. Tadaaamm. Ja, a ház meg csak úgy ott volt, az út szélén.

Ennyi. Minden problémára van orvosság. Meg van a gyávaság, félelem. Meg lesütömaszemem, nemveszemfel a gondokat, legyek inkább pajzsmirigybeteg. Meg van a tea. Kincs. A bögre ajándék az embertől. Igenszeretem. A teát is, na.

Újabb érdekességre derült ma fény, szokásos családi haddelhadd közepette kiderült, hogy az én drágajó öcsémmel hasonlóakat szoktunk álmodni, elég gyakori rendszerességel, mégpedig mindketten az alkesz anyánkat ütjükverjükgyilkoljuk. Leírni is fájdalom, álmodni is elég szörnyű, de megélni lassan már elviselhetetlenné válik. Jó dolog ám mindig a szépet keresni, optimistán élni és mindenkiben a jót látni meg, nem túl rossz, megpróbálom továbbra is, de vannak napok, amikor nyugtatókra vágyok, elég nagy adagban. Na, ilyenkor jó ám a hómoffisz, lehet bőgni nyiltan, nem kell kimenni a vécébe, munkatársak elől bujdokolni.

Mindjárt felteszek ide egy zenét. Elég régi dal, úgyhogy aki már unja, akinek a kollégájának ez a csengőhangja vagy csak simán túl nyálasnak találja:), na az kérem ne is hallgassa meg. Én csak nemrég találtam rá, de elég rendesen megtetszett. Hozzá tartozik, hogy helyes-ügyes kislánykoromban sokáig koptattam a zeneiskola padjait és hangszereit is és egyik álmom volt zenekarban játszani. A többemberegyszerreénekel dolgokért meg alapból odáig vagyok. Úgyhogy ennyi üres duma után ide is biggyesztem a dalt, ami engem nagyon fel tud emelni. (arról meg nem is beszélve, hogy a legénykével szívesen elénekelnék egy duettet.. ehj)

Nem csak az, hogy brutálisanjó feketerigó koncertre kelünk minden nap, de végre a munkaidőm kezdetekor, félnyolckor, már világosodik, és a munkaidőm végén, négykor, még világos van, nagyon tudom szeretni, sőt január 31-én már majd 16:47-kor megy le a nap, hát ezek most nekem a nap apró örömei, a tavasz jelei, a bimbók a teraszon, meg a madarak, nem mintha bajom lenne a téllel, semmi bajom vele, de a szürkeségből már nekem is elég volt. Még jó, hogy tele minden borostyánnal meg magyallal, úgyhogy végül is zöldből nincs hiány és akkor még ott vannak a hatalmas zöldellő búzamezők is. Igentetszik.

(Viszont még néha mindig gyilkolok álmomban, például tegnap is, de ahogy felébredek el is múlik és nem is foglalkoztat. Álom, mint egy film, ennyi, az agyam hadd játszadozzon el éjjelente, kell neki is azt, ha már nappal lestrapálom nem játékra, ugyebár.)